Helyitermékek Nyíregyháza

Kézművesvásárok Sóstón

A helyi termelők és iparművészek mutathatják meg portékáikat Sóstón.

A helyi árusoknak is sok nehézséget okozott a pandémiás időszak, hiszen amíg mindenki otthon maradt, ők sem tudták a megszokottak szerint kínálni portékáikat.

Éppen ezért helyitermék- és szolgáltatásfejlesztési workshopot rendeztek szerdán Nyíregyházán, melynek célja a helyi termelők értékesítési lehetőségének javítása, valamint a térség helyitermék- és szolgáltatáskínálatának bővítése volt. Az eseményen kiderült: a megyeszékhelyen két olyan eseménysorozatot terveznek, amely az árusok forgalmát is fellendítheti.

Szent Iván-éj a Sóstói Múzeumfaluban - Újra randevúzhatnak a a szerelmespárokJúnius 23-án újra randevúzhatnak a Sóstói Múzeumfaluban a szerelmespárok. Szent Iván éjszakáját idén a pandémia miatt kialakult helyzethez igazodva rendezik meg.

18.00-kor nyitnak a skanzen kapui, s a pénztárnál már egy különleges szerelemtúrára invitálják vendégeiket. A hétállomásos felfedező alatt szerelmi szimbólumokat kell felkutatni izgalmas feladatmegoldásokkal, melynek végén jutalmat kaphatnak a résztvevők.

21.00-kor a Bürkös zenekar térzenéjét élvezhetik, majd a Nyírség Táncegyüttes közreműködésével tűzugrásra csábítják látogatóikat a faluközpontban. Az estet folkkocsma teszi ízesen emlékezetessé finom ételekkel és italokkal.

Ahogy a szlogen is tartja: Ez az éjszaka más, mint a többi!

Legyenek részesei a 2020. évi Szent Iván-éjnek a Sóstói Múzeumfaluban.

A jegyár ezen az estén egységesen 1000 Ft/fő.

5 gasztronómiai rendezvény Nyíregyházán - bevezető képLapunk legutóbbi számában már beszámoltunk arról, hogy július 4-étõl kezdődően idén 12 sportrendezvény várja majd az érdeklődőket Nyíregyházán, azonban most a lista kiegészül, ezúttal gasztronómiai programokkal. Augusztus 15-én indul a sorozat az I. Nyíregyházi Töltike- és Töltöttkáposzta-főző versennyel és novemberben ér véget, a Márton-nappal.

A koronavírus-világjárvány miatt az elmúlt négy hónapban szinte teljesen átalakult az életünk. Fizikailag jóval kevesebbet érintkezünk másokkal, és az emberek jó része hetekig otthonról dolgozott. Persze, a szigorítások kihatással voltak a programokra is: semmilyen tömegrendezvényt, így az 500 fő alattiakat sem engedélyezik Magyar­országon augusztus 15-éig. Ezt követően azonban várhatóan a már megszokott mederben folytatódhat az élet. Nyíregyházán a nyár és az ősz a sport és a gasztronómiai rendezvényekről fog szólni.

Teljesen újak is

Idén egy városi nagyrendezvény lesz Nyíregyházán, a már hagyománnyá vált Tirpák Fesztivál, és ez egészül ki további néggyel, amelyek között már lesznek jól beváltak és teljesen újak is – tájékoztatta szerkesztőségünket dr. Ulrich Attila alpolgármester, hozzátéve, ezekkel hosszú távú terveik vannak, szeretnék, ha a következő évek naptáraiban állandó helyet kapnának.

2020. június 19-étől, péntektől ismét várja az érdeklődőket a nyári Sóstói Piac délután 16 órától napnyugtáig a Blaha Lujza sétány melletti piactéren, ahol helyi termelők, ipar- és népművészek mutatják be portékáikat.

Az immár ötödik éve megrendezésre kerülő Sóstói Piac idén a Sóstói Piknikkel párhuzamosan és azzal összhangban zajlik.

Hetente négy napon: szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap kínálják termékeiket az árusok. A gasztronómiai ajánlatok mellett megtalálhatóak lesznek az ajándéktárgyak, valamint a hagyományos kézműves és iparművészeti alkotások is.

A jelenlegi vásársorozat érdekessége, hogy a standokon 3 tematikus értékesítési kör váltja egymást alkalomról alkalomra. A Búza téri piac árusai, az „Aranykapu" Népművészeti Egyesület iparművész és népművész tagjai, valamint a Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum kataszterének tagjai színesítik a sóstói délutánok hangulatát.

Tekintse meg június hónap vásárnaptárát, és látogasson el Sóstóra Ön is!

A gyógyhatású gombák már évszázadok óta megbecsült gyógymódok a keleti kultúrában. Kínában, Japánban jelenleg is gyógyító munkát végeznek a gombák természetes hatóanyagainak segítségével. Nyugat Európa az utóbbi évtizedekben kezdett foglalkozni ezzel a területtel. Elsőként a csiperkegomba, a laskagomba, a shiitake gomba mesterséges termesztésének lehetősége kapott technológiát. Ez az ágazat az élelmiszerigények kielégítését szolgálta. Magyarországon az egy főre jutó éves átlag 1,5 kg/fő gombafogyasztás. Ez Nyugat Európában 3-4 kg/fő/év. Tehát van mit csiszolnunk még! Ma már egyre inkább elterjedt és elfogadott a gombafogyasztásban a jótékony hatások kiaknázása is. Az alternatív gyógymódok között első helyeken találjuk a gyógygombák hatásait, melyet az emberi szervezetben sok-sok területen alkalmazhatunk. A gyógyító hatású gombák számtalan pozitív egészségügyi hatással rendelkeznek. Képesek a szervezetünkben a méreganyagokat megkötni, feltölteni jótékony vitaminokkal, ásványi anyagokkal, az immunrendszer működését harmonizálni, a vércukorszintet szabályozni. Hatással lehetnek a vérnyomás, a cukor, koleszterinszint szabályozásában, a daganatos megbetegedések megelőzésében, kezelésében kiegészítő terápiaként.
A keleti gyógyászok körében már évszázadok óta megbecsült gyógymódként használják őket. Elsősorban a prevencióban, a megelőzésben van jelentősége!
Mi hiszünk a természetes hatóanyagok erejében, ezért is kezdtünk a gyógygombák termesztésébe. A vállalkozást laskagomba termesztésével kezdtük meg. Majd érdeklődésünk a gyógyhatású gombák felé irányult. Megismerkedtünk a süngombával, az ördögszekérgombával, a pecsétviaszgombával, a shiitake, a lepketapló és a bokros gombával. Ezek vegyszermentes termesztése jelenleg is folyamatos.
Mivel számomra agrármérnökként fontos a környezettudatos gazdálkodás, az egészséges életmód, gombáinkat vegyszermentesen termesztjük. Az általunk letermesztett gombákat szárítjuk, porítjuk, így a vásárlóink felé gombapor (őrlemény) formájában kínáljuk több felé kiszerelésben, akár gombakeverékként is.


Nézzük meg milyen tápanyagokat ad szervezetünk számára a gomba?

  • glikoproteinek,
  • proteinek,
  • triterpének,
  • vitaminok,
  • antioxidánsok,
  • antibiotikumok,
  • enzimek és nyomelemek,
  • ásványi anyagok.


Azt gondolom a felsorolások magukért beszélnek! A gombák rendkívül széles körül beltartalmi értéket adnak az emberi szervezet számára. Ezek a tápanyagokok segítik az immunrendszer megfelelő működését. Szabályozzák a vérnyomást, a koleszterint, a vércukorszintet, megtisztítják a szervezetünket a méreganyagoktól. Egészségtámogató hatásait sok-sok kutatási eredmény bizonyítja. Fő hatásait azonban a poliszacharidok, pl. az un. béta-glükánok adják.

Wasser SP.
2002

Medicinal mushrooms as a source of antitumor and immunmodulating polysaccharides.
Appl.Microbiol Biotechnol. 60:258-274.
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/12436306

Egész télen féltjük a méheket. Alig várjuk, hogy elmúljon a hideg idő és a tavaszi napsütés hatására mozgolódni kezdjenek a családok. Az idén már február 18-án beállítottam az itatót. Tettem ezt azért, mert minél közelebbről viszi a vízhordó méh a vizet annál nagyobb az esélye, hogy nem szolgálatteljesítés közben veszti életét. A hűvösebb időben is szükségük van a fiasítás neveléséhez vízre. Ráadásul a kaptár belsejében a fiasítás környezetében 35 c hőmérsékletet kell tartaniuk. A benti melegből a kinti 10 C fokba való kirepüléskor és a hideg víz magához vételekor sok méhecske ledermed és már nincs ereje visszatérni a kaptárba. A természet azonban ébred, egyre több virág nyílik és ad terített asztalt a nektár és virágporgyűjtésre kirendelt dolgozóknak. A mogyoró, az árvacsalán, a pitypang, a fűz mind-mind segíti a méhcsalád fejlődését. Az egyre nagyobb számban nyíló gyümölcsfák is segítik a sok éhes száj jól lakatását. Hiszen ha ekkor a kaptárba nézünk, már 4 - kereten is kiterjedt fiasítást ápol a család. Az idő telik a természetben megy minden a maga útján. A szántóföldi növények is erősödnek a méhek meg csak dolgoznak töretlenül. Nincs szombat, nincs vasárnap csak a kinti időjárás változása korlátozza őket. Ha nagy szél van vagy 10 C fok alatti a hőmérséklet, akkor nem mennek ki a kaptárból. Ilyen viszontagságokkal teli napokkal érkezünk el április 24-e tájékára. Ilyenkorra lezajlik az egyeztetés a termőföld művelőjével. Ideális esetben elvégzik az aktuális növényvédelmi munkákat és a megbeszélt helyre utaztatjuk az állományt. Az indulás előtt szükséges méhegészségügyi vizsgálaton is át esik a csapat.
Ekkor már nagyon izgulok, hiszen az útra fel kell készülni. Minden felszerelésnek ott kell lennie és jól kell működnie. A technikának és az embernek hiba nélkül, összehangoltan kell dolgoznia. Hiszen a mi kis jószágaink csupa félelemben élik meg ezt az estét. Gondoljunk csak bele! A nyugodt hétköznapok után jön egy este, amikor minden más lesz. Hirtelen bezáródik a kaptár kijárója. (A levegő beáramlásáról másképpen gondoskodunk.) Koppanások, súrlódások után hosszú rázkódásokkal teli út végén a rémületben lévő állomány megérkezik a vándor helyre. És kezdődik minden elölről. Koppanások, súrlódások és végül mikor minden elcsendesedik a sötétben, egyszer csak megnyílik a megszokott kaptár kijáró. A hűvös időben a menetszéltől amúgy is összehúzódott fiasítását melegítő család csak lassan mozdul. A másnap reggeli látvány azért mindenért kárpótolja őket. A repce illata már hajnaltól izgalomba tartja a méheket. A reggeli melegedés után első dolguk a hellyel megismerkedni. Folyamatos repülés közben arccal a kijáró felé röpködve memorizálják a nap és a kaptár bejárat helyzetét. Ezután a tanulás után a kutató méhek felderítik a legelőt. Megkezdik fáradhatatlan gyűjtő munkájukat.

Az éjszakai munkától megfáradt méhész kis pihenés után már más nap alig várja, hogy újra simogató szemmel végig nézzen a kaptár soron. Kutató tekintettel figyeli a kijárókat. Rendben van e minden? Nem történt e fulladás a bezártság alatt? Nem hordanak - e ki a benti munkások megfázott, elpusztult álcákat? Ha nincs gond, hálásan gondol vissza az előző estére. Örül, hogy baj nélkül tudta bőséges legelőre vinni méheit.

A Sóstói Múzeumfaluban három napos Pünkösdi Vásár kerül megrendezésre május 30-31. és június 1-én 9:00-17:00 óra között. Mindhárom napon termelői vásárt is tartanak, így a helyi kézműves, népművészeti termékek mellett sokféle finomságot is hazavihetnek a látogatók. Pünkösdvasárnap pedig gyermeknap alkalmából színes programokkal is várják a látogatókat.

A vásáron a Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum Helyi termék és szolgáltatásfejlesztés programjához csatlakozott helyi termelők és szolgáltatók is megtalálhatóak majd, a program célja, hogy segítsék a helyi termelők és szolgáltatók munkáját, valamint, hogy minél szélesebb körben megismertessék értékes tevékenységüket a potenciális vásárlókkal.

Ne feledjék… „Keresd, Vedd, Szeresd a Nyíregyházit!”

A Kormány a veszélyhelyzettel összefüggő intézkedések keretében megalkotta a veszélyhelyzet idején történő csökkentett munkaidős foglalkoztatásnak a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében történő támogatásáról szóló 105/2020. (IV.10.) Korm. rendeletet, valamint a kutató-fejlesztő tevékenységet végző munkavállalók veszélyhelyzet idején megvalósuló foglalkoztatásának a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében történő támogatásáról szóló 103/2020. (IV.10.) Korm. rendeletet.

A csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatás iránti kérelemmel kapcsolatos további információk az alábbi linken érhetők el:

https://nfsz.munka.hu/cikk/601/

Az ehhez kapcsolódó tájékoztató letöltése PDF-ben

A kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI) szektor magasan képzett munkavállalóinak bértámogatásával kapcsolatos további információk az alábbi linken érhetők el:

https://nfsz.munka.hu/cikk/600/

Az ehhez kapcsolódó tájékoztató letöltése PDF-ben

Kapcsolat

Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum

Paktumiroda elérhetőségei:

4400 Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. szám 1. emelet

Megközelítés

Nagyításhoz kattintson a képre!
esza