Helyitermékek Nyíregyháza

Augusztus 25-én az Európai Határvárosok Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás által megvalósuló 22310172 azonosítószámú Made in V4 – Legyen a helyi termék a közös értékünk! című projekt keretében a Made in Nyíregyháza helyi termelői és kézművesei szakmai tanulmányúton vehettek részt Gorlicében.

Betekintést nyerhettek a kecskesajt készítés rejtelmeibe, lehetőségük volt megismerkedni a lengyel méhészettel, borászattal, bio gyümölcs gazdasággal, valamint egy helyi étteremben lehetőségük volt közös vacsora elfogyasztására, ahol a gomba népszerűsítése és gasztro felhasználása került bemutatásra.

A projekt és annak eseményei partnerségben kerülnek megvalósításra Nyíregyháza, Szatmárnémeti, Nagykapos és Gorlice városok részvételével

A projektet Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia kormánya társfinanszírozza a Nemzetközi Visegrádi Alap visegrádi támogatásán keresztül. Az alap küldetése a fenntartható regionális együttműködés ötleteinek előmozdítása Közép-Európában.

Forrás: https://www.nyiregyhaza.hu/

2023. augusztus 17-20. között, immár 32. alkalommal, adott otthont Debrecen a Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági Szakkiállítás és Vásárnak. 20 ezer négyzetméteren, 280 kiállító, számtalan kiállított termék, több mint 30.000 fő látogató, szakmai konferenciák és tanácskozások, kerekasztal beszélgetések, workshopok, fajta ismertető bemutatók, tenyészállat felvezetés, bírálat és show, drónbemutató, ménparádé, lovasbemutató és fogatparádé, díjkiosztók, számos szakmai- és közönségprogram, ez jellemezte a négy napot.

A Farmer-Expo az elmúlt 3 évtizede alatt hagyományt teremtett a magyar agráriumban, hiszen minden év augusztusában, itt gyűlik össze a szakma színe-java. A visszajelzések alapján a szervezők az utóbbi évek egyik legjobban sikerült rendezvényének tekintik az expot, a látogatottság várakozáson felüli volt. A nagy érdeklődés a sok fiatal kiállítónak is köszönhető. Az idei év jelszava az innováció volt.

Szívből gratulálunk a Rétközi Sólymok Íjász és Hagyományőrző Egyesületnek - kataszterünk tagjának. Poór Attiláláék a Hortobágyi Nemzeti Parki Termék Védjegy védjegyhasználati felhívásra benyújtott pályázati kérelme alapján a Bíráló Bizottság alkalmasnak tartja az íjász és hagyományőrző szolgáltatást a Nemzeti Parki Termék Védjegy jogosultságára.

Az Egyesület célja az Árpádkori hagyományok őrzése, felelevenítése. Az íjászat, mint hagyomány megőrzése, átadása az utókor számára, eleink kultúrájának bemutatása.
Szabadidős programok szervezése, a magyar népi hagyományok, a népi kultúra megőrzése és népszerűsítése, fizikai állóképesség, erőnlét fokozása, az önfegyelem és etikus viselkedés iránti készség kialakítása.

Tóthné Marcsi

Különleges illatok, csábító kencék fogadták a vendégeket azon a szappankészítő workshopon, amit a Nyíregyházi Turisztikai Iroda szervezett. Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: ez az első állomása az új programsorozatnak, amivel a helyi értékekre szeretnénk felhívni a figyelmet. Kreatív workshopokat szerveznek, ahol a vendégek betekinthetnek a kézműves termékek világába, és aktívan be is kapcsolódhatnak ezen folyamatokba: elkészíthetik a saját emlékeiket, amiket haza is vihetnek. A résztvevők Tóthné Marcsi tapasztalt vegyész-fitoterapeuta segítségével tanulhatták meg a szappankészítés alapvető technikáit.

A szappankészítés rejtelmeibe pillanthattak be az érdeklődők a Nyíregyházi Turisztikai Iroda legújabb programsorozatának keretein belül. Az esemény különlegessége, hogy nemcsak nyíregyháziaknak szólt, hanem a turistákat is megszólította. A folytatásban a fazekasság és a sajtkészítés világába tekinthetnek be a résztvevők.

Kreatív szappankészítő workshop Nyíregyházán

Engedd szabadjára a kreativitásod és merülj el a természetes szappankészítés világában!

A helyi, kézzel készült termékek értékére hívja fel a figyelmet a Nyíregyházi Turisztikai Iroda legújabb programsorozata, amelynek első állomásaként a szappankészítés művészetét ismerhetik meg az érdeklődők.

A nyíregyházi workshop során a résztvevők egy tapasztalt vegyész-fitoterapeuta, Tóthné Balogh Mária segítségével tanulhatják meg a szappankészítés alapvető technikáit, aki lépésről lépésre vezeti őket az alkotás folyamatában. A szappanokat glicerines-kecsketejes alapanyagokból készítik majd, amelyeket natúr összetevőkkel, gyógynövényekkel és 100%-os természetes illóolajokkal színesíthetnek.

Az Európai Bizottság által 2006-ban alapított „Európai Vállalkozásfejlesztési Díj” 2023-as oklevelét nyerte el a nyíregyházi önkormányzat. A város a Gazdaságfejlesztési Minisztérium pályázatára jelentkezett. A Made in Nyíregyháza védjeggyel garantált – ma már 207 tagot számláló – Foglalkoztatási Paktum projekttel pályázott. Tulajdonképpen helyi termelők, kézművesek, szolgáltatók jutalma ez a KKV szektorból.

Sóstói Piac júliusban is - 2023

Júliusban is vár minden érdeklődőt a SÓSTÓI PIAC hetente öt napon át, szerdától vasárnapig, délután 16 órától napnyugtáig, a helyi termelők, ipar- és népművészek által kínált portékák széles kínálatával.

Ferenc pápa a celofánba csomagolt személyes ajándékkal, Vasvári Zoltán az argentin templom másával

Nyíregyházi üvegműves szobrász készítette el az argentin templom mását.

Sok-sok ajándékkal tért haza a Vatikánba Ferenc pápa az áprilisi magyarországi látogatásáról. A szeretetet kifejező kis meglepetések között volt egy olyan emléktárgy is, ami folyékony üvegből Nyíregyházán készült.

Kapcsolat

Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum

Paktumiroda elérhetőségei:

4400 Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. szám 1. emelet

Megközelítés

Nagyításhoz kattintson a képre!
esza