Helyitermékek Nyíregyháza

Kézműves szörp, sajt, méz, friss zöldségek és gyümölcsök, ipar- és népművészeti alkotások - többek között ezek a csábító termékek várják a nyári Sóstói Piacra látogatókat, amely június 9-től ismét várja az érdeklődőket. A Blaha Lujza sétány melletti piactéren helyi termelők és művészek mutatják be portékáikat a helyi lakosoknak és a turistáknak egyaránt.
Június 9-én, pénteken ismét nyit a Sóstói Piac a Blaha Lujza sétány melletti szökőkút környezetében. Az immár nyolcadik éve megrendezett Sóstói Piac hetente öt napon át, szerdától vasárnapig, délután 4 órától napnyugtáig várja az érdeklődőket, a helyi termelők, ipar- és népművészek által kínált portékák széles kínálatával.

A pénteken nyíló vásársorozaton tehát három tematikus értékesítési kör váltja egymást alkalomról alkalomra. A Búza téri piac árusai, az „Aranykapu" Népművészeti Egyesület iparművész- és népművész tagjai, valamint a Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum kataszterének tagjai színesítik a sóstói délutánok hangulatát – ők csütörtökönként és péntekenként kerülnek majd a főszerepbe. Kézműves szörp, sajt, méz, friss zöldségek és gyümölcsök, ipar- és népművészeti alkotások - többek között ezek a csábító termékek várják majd a nyári Sóstói Piacra látogatókat. Kísérőrendezvényként pedig a nyíregyháziak, valamint a városba érkező turisták egyik kedvenc programsorozatán, a Zene Sóstón keretein belül idén is élvezhetik a fellépők előadásait. A rendezvény hetedik évada június 14-e és augusztus 23-a között, minden héten szerdán valamint szombaton este fél 7 és fél 8 között szórakoztatja a közönséget.

A részletekről Csipkés Norbert, a NYÍRVV Nonprofit Kft. piacfelügyelője tájékoztatta Híradónkat.

Forrás: https://www.nyiregyhaza.hu

Kapcsolat

Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum

Paktumiroda elérhetőségei:

4400 Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. szám 1. emelet

Megközelítés

Nagyításhoz kattintson a képre!
esza