Helyitermékek Nyíregyháza

Lapunk megjelenésének idején már a második koncertes hétvégén is túl leszünk. A Tavaszi Zsongás elnevezésű programsorozat a helyieknek szól helyiekkel, a nyíregyházi városnap(ok)ra sztárvendégek is érkeznek május közepén – szintén a belvárosba, a gyereknap újra benépesíti a Kossuth teret a tavasz utolsó vasárnapján, a múzeumfalu pedig meglepetéssel szolgál pünkösd szombatján. A részletekről dr. Ulrich Attila alpolgármestert kérdeztük.

Egyszerre több generációnak szól a már hagyománnyá vált Tavaszi Zsongás a Kossuth téren. Az ifjúság kérésére az volt a koncepciónk, hogy a csendesebb tavaszi időszakban is felpezsdítsük a várost, ami a COVID előtt indult, s tavaly folytatni tudtuk. Viszont több korosztályt is igyekeztünk megszólítani, ezért vannak játékok kisebbeknek, étel-ital a nagyobbaknak, hogy a kisgyermekes családoktól a nagyszülőkig mindenki megtalálja a kedvtelé­sét – mondta az alpolgármester.

Made in Nyíregyháza a téren

Ehhez csupa nyíregyházit szólítottunk meg: a helyi zenekaroknak adtunk teret a fellépésre minden pénteken és szombaton, mely egy tudatos koncepció része, s más rendezvényeken is igyekszünk alkalmazni. Emellett gondoltunk azokra a kézművesekre, iparosokra is, akiket például a piacokról ismerhetünk, az önkormányzat ingyenesen biztosítja számukra az elárusítóhelyeket. Ezzel is szeretnénk az itt élők figyelmét felhívni arra: sok kistermelő él velünk, akik széles kínálatukkal – például méz, lekvár, hústermékek, gyógygombák, bio tisztítószerek – értéket teremtenek. Sőt, összességében a „Made in Nyíregyháza” brand részeként már külföldön is szereztek számunkra népszerűséget, hiszen testvérvárosainkban mindig kérik, hogy helyi jellegzetességekkel készüljünk, s nagy sikerük szokott lenni.

Városnapok sztárokkal, tortával

S amint véget ér a zsongás, igazi zsibongás tölti be a teret, hiszen idén 270 éves az a pátenslevél, mely Nyíregyháza újratelepítéséért született – a kiemelt pillanat szoborba mintázva évtizedek óta látható a Városháza és a Takarékpalota között. A városalapító atyák előtt idén is lesz koszorúzás, de ha lehet, a korábbiaktól (a COVID-os időszakról nem is beszélve...) még színesebb programokkal készül az önkormányzat. – Május 12-én este a Sztárban sztár nyertes Veréb Tamás után a másik sztárvendég a fiatalok kedvence, a nyíregyházi kötődésű Nemazalány lesz, másnap pedig a retró hangulat jegyében Sipos F. Tamás, majd egy vadonatúj show-val Delhusa Gjon lép színpadra. Természetesen a két nap hangulatához a Civil sziget és a kirakodóvásár is hozzá tesz, mint ahogy újra vendégül látjuk a város közönségét szombat délután egy szelet várostortára is.

Pünkösdi hosszú hétvége

A pünkösdi hétvégén pedig a főtér és Sóstó is kínál programokat. Május utolsó vasárnapja a gyereknap jegyében telik majd – természetesen a Kossuth téren, mert úgy tűnik, ezeket a nagyrendezvényeket a belvárosban kedvelik inkább. A múzeumfalu pedig amellett, hogy megtartja az egyházi ünnephez méltó néprajzi jellegű elemeit vasárnap és hétfőn a pünkösdnek, szombaton egy újfajta rendezvénnyel jelentkezik, melynek segítettünk az előkészítésében. Egy olyan, eddig előzmény nélküli gasztronómiai eseményre számíthatunk, ami magyar hagyományokra épül. Ráadásul csökkentett belépőárakkal aznap, amit azért fontos hangsúlyozni, mert ez hivatalosan nem önkormányzati nagyrendezvény, melyek természetesen ingyenesek. S hogy mi lesz a témája? Egyelőre legyen titok, de a városi sajtóból nemsokára kiderül. Előzetesen csak annyit: mindenki jól fog lakni... – jelezte előre dr. Ulrich Attila.

Forrás: www.nyiregyhaza.hu

Kapcsolat

Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum

Paktumiroda elérhetőségei:

4400 Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. szám 1. emelet

Megközelítés

Nagyításhoz kattintson a képre!
esza