Helyitermékek Nyíregyháza

Gyönyörű tulipántenger fogadta a vendégeket csütörtökön a nyírteleki Ferenctanyán, A Kertben.

A Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum projekt immár hatodik gazdatúráján a helyi termelők, szolgáltatók, cégek egy jó hangulatú napsütéses beszélgetésen és bemutatón megismerkedhettek A Kerttel. Azaz egy olyan közösségi térrel, ahol nemcsak csodálatos virágpompában gyönyörködhetnek a látogatók, hanem ízletes kézműves szörpöket és lekvárokat is kóstolhatnak, vásárolhatnak. Török-Bolek Tünde és férje öt éve álmodta meg A Kertet, akkor a környéken még nem volt levendulás.

– Ezt a helyet 2018 augusztusában találtuk, októberben ültettünk el 2500 tő levendulát, ami az első évben ugye nem virágzik, így utána lettünk nyitott kert, és ültettünk még 1500 tövet – meséli Török-Bolek Tünde. – Akkor már abban gondolkoztunk, hogy próbáljunk meg egész éves programsorozatot kialakítani, és ültettünk 2000 tulipánt is. Mivel a férjem közgazdász, én termékfejlesztő élelmiszer mérnök vagyok így folyamatosan tanuljuk, hogy melyik fajta hogyan viselkedik – mondta a tulajdonos.

Két évvel ezelőtt 15 ezer tulipánhagymával gazdagították a területet. Tavaly volt az első tulipánszüret, ami annyira jól sikerült, hogy az április 23-ai nyitás után 31-én már nem volt egy szál virág sem, ezért még 15 ezer hagyma került a földbe.

– Mivel már évek óta otthon is befőzök mindenfélét, így elkezdtem nagyobb üzemben készíteni a tartósítószer, vegyszer, színezék- aromamentes szörpöket, lekvárokat – részletezte Török-Bolek Tünde, és hozzátette: már az elejétől fogva azt szerették volna, hogy a családok jól érezzék itt magukat, maradjanak sokáig, jó levegőn, így különleges programokat is szoktak szerveznek.

Közös érdek

A Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum projekt 2016-ben indult, aminek van két kiegészítő tevékenysége, a helyi termék- és szolgáltatásfejlesztés és a befektetésösztönzés.

– A helyi termék- és szolgáltatásfejlesztés keretében szervezzük meg ezeket a gazdatúrákat, workshopokat – részletezte lapunk kérdésére Ligetfalvi-Komiszár Eszter helyi termék- és szolgáltatásfejlesztési koordinátor. – Az elektronikus kataszterünkbe regisztrált helyi termelők, kézművesek, biogazdák, szolgáltatók ezeken a jó hangulatú rendezvényeken jobban megismerhetik egymást, megoszthatják a tapasztalataikat, ötleteiket, de akár egy jó munkakapcsolat is kialakulhat. Tündével már három éve vagyunk szinte napi kapcsolatban, éppen arról is beszélgettünk, hogy havonta szeretnénk itt A Kertben kézműves termelői kiállítást és vásárt, hogy egy igazi közösségi térként üzemelne, de szívesen segít abban is, hogy akinek van otthon levendulája, hogyan gondozza. Ez már a hatodik ilyen eseményünk, és egyre sikeresebb a kézművesek, termelők között.

Forrás: www.szon.hu

Kapcsolat

Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum

Paktumiroda elérhetőségei:

4400 Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. szám 1. emelet

Megközelítés

Nagyításhoz kattintson a képre!
esza