Az agrárminiszter 2020-ben is kiírta a „Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért” (KDHT) pályázatot, amelynek beadási határideje 2020. november 9.
Az Agrárminisztérium pályázati felhívása „Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért” 2020. évi odaítélése céljából a hagyományos és tájjellegű termékekkel foglalkozó, kimagasló tevékenységek elismerésére.
A pályázat célja: A „Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért” (KDHT) 2020 pályázat célja a hagyományos és tájjellegű termékek piacra jutásának elősegítése, a fogyasztók körében való népszerűsítése érdekében kimagasló tevékenységet folytató közösségek és egyének elismerése és példaképül állítása.
Pályázók köre: Pályázatot nyújthatnak be azok a települési és megyei önkormányzatok, önkormányzati társulások, non-profit társaságok, szociális szövetkezetek valamint civil szervezetek, akik olyan politikát alakítanak ki, illetve olyan programokat és projekteket valósítanak meg, vagy olyan társadalmi innovációt valósítanak meg, melyek hozzájárulnak a hagyományos és tájjellegű mezőgazdasági termékek és élelmiszerek népszerűsítéséhez a fogyasztók körében.
Részletek: A díjat évente egy alkalommal a Termelői Közösségek Napja alkalmából az agrárminiszter adja át. A pályázat önkormányzatok, önkormányzati társulások, non-profit társaságok, szociális szövetkezetek valamint civil szervezetek részére kerül kiírásra társadalmi és egyéni kategóriában.
Előnyt élveznek azon pályázók, amelyek olyan hagyományos és tájjellegű élelmiszerek és mezőgazdasági termékek előállításában, forgalmazásában vagy népszerűsítésben vállalnak szerepet, amelyek földrajzi árujelző oltalom, illetve védjegyoltalom alatt állnak, továbbá amelyek esetében az uniós oltalom iránti eljárás folyamatban van. (ez a pályázati adatlapon szereplő második feltétel)