Helyitermékek Nyíregyháza

Kézművesvásárok Sóstón

A helyi termelők és iparművészek mutathatják meg portékáikat Sóstón.

A helyi árusoknak is sok nehézséget okozott a pandémiás időszak, hiszen amíg mindenki otthon maradt, ők sem tudták a megszokottak szerint kínálni portékáikat.

Éppen ezért helyitermék- és szolgáltatásfejlesztési workshopot rendeztek szerdán Nyíregyházán, melynek célja a helyi termelők értékesítési lehetőségének javítása, valamint a térség helyitermék- és szolgáltatáskínálatának bővítése volt. Az eseményen kiderült: a megyeszékhelyen két olyan eseménysorozatot terveznek, amely az árusok forgalmát is fellendítheti.

Két helyszínen árulhatnak

– Azoknak a helyi termelőknek és népművészeknek szeretnénk segíteni, akik az elmúlt időszakban anyagi veszteséget szenvedtek el – erősítette meg dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere.

– A hétvégén a múzeumfaluban elindul a Sóstói Piknik nevű rendezvénysorozat, amely – a pandémiás szabályokat betartva – szabadtéren, százezer négyzetméteren várja az érdeklődőket egy gasztronómiai, illetve helyi őstermelői és kézműves kínálattal, kísérőprogramokkal.

A Sóstói Pikniket minden második hétvégén rendezik meg, illetve a jövő héten pénteken a sóstói piac is újra megnyílik a Blaha Lujza sétányon, ahol rendszeresen heti négy vásárnappal működik majd.

A Sóstói Múzeumfaluban augusztus 15. után tarthatóak tömegrendezvények, négy nagy gasztronómiai programmal készülhet a szabadtéri múzeum, melyekre szintén kitelepülhetnek a helyi kézművesmesterek is.

– A tavalyi évben kialakított tematikát folytatva szerdán, pénteken, szombaton és vasárnap vásári napokat tartunk a sóstói piacon – ismertette Kovalecz Róbert, a NyírVV Kft. piac- és vásártér-üzemeltetési irodavezetője.

– A vásárokon a Búza téri piac árusai, az Aranykapu Művészeti Egyesület tagjai, illetve a Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktumiroda kataszteri tagjai kínálhatják portékáikat.

Egyeztetnek az árusokkal

Hozzátette: már elkészült a vásárnaptár vázlata, melyet akkor véglegesítenek, ha az árusokkal is egyeztettek. Ahhoz, hogy a két esemény zavartalanul működhessen egymás mellett, a gasztronómiai jellegű piknik idején a piacra elsősorban az iparművészeti és kézműves alkotók jelentkezését várják.

Házi készítésű finomságok a sóstói piacon
Házi készítésű finomságok a sóstói piacon
Fotó: Máté János / Archív fotó

Tavaly a vasárnap az „aranykapus” árusok napja volt, az idén hasonlóképpen tervezik, ugyanakkor a piknikre is várják a művész-árusokat.

A helyi termelők és szolgáltatások online megjelenésének támogatásáról Nagy Zsuzsa, a MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda tanácsadója beszélt.

Tájékoztatójából kiderült, a nyíregyházi foglalkoztatási paktum elektronikus kataszternek már több mint hetven tagja van, de továbbra is várják a jelentkezőket.

Az adatbázisban a regisztrált termelők és kézművesek termékeire és a szolgáltatásokra akár település szerint kereshetnek rá az érdeklődők.

A Sóstói Pikniken és a piacon részt vevő kézművesek és iparművészek jelenlétét dr. Puskásné Oláh Júlia, az Aranykapu Népművészeti Egyesület elnöke koordinálja – ami nagyobb feladat, mint elsőre gondolnánk.

– A mesterek folyamatosan tanítanak, saját kiállításokat rendeznek, és más vásárokon is részt vesznek, sokszor hónapokra előre elkötelezik magukat – mondta el lapunknak dr. Puskásné Oláh Júlia.

– Egy óriási programrendszert kell kezelnünk, hogy mindig azokat tudjuk elhívni a vásárra, akiknek épp nincs egyéb elfoglaltságuk.

A népművészet mesterétől azt is megtudtuk, hogy a 32 szakágban bemutatkozó árusok portékáinak minősége garantált, hiszen csak zsűrizett munkákat árulhatnak: minden tárgyat a Nemzeti Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza értékel.

forrás: https://szon.hu/kozelet/helyi-kozelet/kezmuvesvasarok-soston-3964959/

Kapcsolat

Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum

Paktumiroda elérhetőségei:

4400 Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. szám 1. emelet

Megközelítés

Nagyításhoz kattintson a képre!
esza