Helyitermékek Nyíregyháza

A gyógyhatású gombák már évszázadok óta megbecsült gyógymódok a keleti kultúrában. Kínában, Japánban jelenleg is gyógyító munkát végeznek a gombák természetes hatóanyagainak segítségével. Nyugat Európa az utóbbi évtizedekben kezdett foglalkozni ezzel a területtel. Elsőként a csiperkegomba, a laskagomba, a shiitake gomba mesterséges termesztésének lehetősége kapott technológiát. Ez az ágazat az élelmiszerigények kielégítését szolgálta. Magyarországon az egy főre jutó éves átlag 1,5 kg/fő gombafogyasztás. Ez Nyugat Európában 3-4 kg/fő/év. Tehát van mit csiszolnunk még! Ma már egyre inkább elterjedt és elfogadott a gombafogyasztásban a jótékony hatások kiaknázása is. Az alternatív gyógymódok között első helyeken találjuk a gyógygombák hatásait, melyet az emberi szervezetben sok-sok területen alkalmazhatunk. A gyógyító hatású gombák számtalan pozitív egészségügyi hatással rendelkeznek. Képesek a szervezetünkben a méreganyagokat megkötni, feltölteni jótékony vitaminokkal, ásványi anyagokkal, az immunrendszer működését harmonizálni, a vércukorszintet szabályozni. Hatással lehetnek a vérnyomás, a cukor, koleszterinszint szabályozásában, a daganatos megbetegedések megelőzésében, kezelésében kiegészítő terápiaként.
A keleti gyógyászok körében már évszázadok óta megbecsült gyógymódként használják őket. Elsősorban a prevencióban, a megelőzésben van jelentősége!
Mi hiszünk a természetes hatóanyagok erejében, ezért is kezdtünk a gyógygombák termesztésébe. A vállalkozást laskagomba termesztésével kezdtük meg. Majd érdeklődésünk a gyógyhatású gombák felé irányult. Megismerkedtünk a süngombával, az ördögszekérgombával, a pecsétviaszgombával, a shiitake, a lepketapló és a bokros gombával. Ezek vegyszermentes termesztése jelenleg is folyamatos.
Mivel számomra agrármérnökként fontos a környezettudatos gazdálkodás, az egészséges életmód, gombáinkat vegyszermentesen termesztjük. Az általunk letermesztett gombákat szárítjuk, porítjuk, így a vásárlóink felé gombapor (őrlemény) formájában kínáljuk több felé kiszerelésben, akár gombakeverékként is.


Nézzük meg milyen tápanyagokat ad szervezetünk számára a gomba?

  • glikoproteinek,
  • proteinek,
  • triterpének,
  • vitaminok,
  • antioxidánsok,
  • antibiotikumok,
  • enzimek és nyomelemek,
  • ásványi anyagok.


Azt gondolom a felsorolások magukért beszélnek! A gombák rendkívül széles körül beltartalmi értéket adnak az emberi szervezet számára. Ezek a tápanyagokok segítik az immunrendszer megfelelő működését. Szabályozzák a vérnyomást, a koleszterint, a vércukorszintet, megtisztítják a szervezetünket a méreganyagoktól. Egészségtámogató hatásait sok-sok kutatási eredmény bizonyítja. Fő hatásait azonban a poliszacharidok, pl. az un. béta-glükánok adják.

Wasser SP.
2002

Medicinal mushrooms as a source of antitumor and immunmodulating polysaccharides.
Appl.Microbiol Biotechnol. 60:258-274.
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/12436306


Milyen egészségtámogató hatása lehet a béta-glükánnak?

  • immunrendszer támogatása (ha a másodlagos immunitás gyenge, stressz, túlterheltség esetén, kemo- sugárkezelés előtt és után, műtéti beavatkozás előtt és után, légúti problémák esetén, és természetesen ezen betegségek megelőzésére!
  • emésztőrendszer támogatására (gyulladásos bélbetegség, emésztési problémák esetén),
  • gyulladásos eredetű betegségek esetén (sokízületi gyulladás) előnyös,
  • szív-és érrendszer támogatására (magas koleszterinszint vagy kóros vérzsírszint esetén, magas vérnyomás),
  • segítheti a bőr rugalmasságát.


US National Institutes of Health. Beta-glucan and rituximab in treating young patients with relapsed or progressive lymphoma or leukemia, or lymphoproliferative disorder related to donor stem cell transplantation. http://www.clinicaltrials.gov/ct2/show/NCT00087009


Nézzünk meg példaként néhány gombát, milyen hatásokkal is segíthetik szervezetünk megfelelő működését?


Süngomba
(Hericium erinaceus)

  • évszázadok óta a kínai orvoslás része, megbecsült gyógy hatású gomba. 32 féle aromaanyagot tartalmaz. Egyedüli tüskés gomba, ami ehető!
  • Kínában elsősorban gyomor és bélrendszeri megbetegedések, valamint idegrendszeri problémák estén alkalmazzák jelenleg is.
  • A legenda szerint akik rendszeresen fogyasztják azt a gombát, azok ”acélidegzetűek lesznek” és memóriájuk szinte tökéletessé válik.


Zhang Z, Lv G, Pan H, Pandey A, He W, Fon L.: „Antioxidant and hepatoprotective potential of endo-polysaccharides from Hericium erinaceus grown on tofu whey.”, Int J Biol Macromol. 2012, 51(5): 1140-1146


Miben segíthet a SÜNGOMBA "erinacin" hatóanyaga?

Elősegítheti az idegsejtszövetek kialakulását!
  • Serkentheti az agy működését, javíthatja a memóriát, lassíthatja az öregedési folyamatokat.
  • Gátolhatja a feledékenységet, az időskori elbutulást, valamint az Alzheimer kór kialakulását.
  • Beltartalmi értékei aktivizálják az immunrendszert.
  • Javíthatja a gyomor és bélrendszer funkcióit, segíti az emésztési folyamatokat (Crohn betegek is fogyaszthatják!)
  • Gyomor vagy nyombélfekély, valamint reflux megakadályozásában vagy leküzdésében.
  • Erősítheti a szív és érrendszert, csökkentheti a vérnyomást és a koleszterinszintet.


(https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/18844328) (https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3176599/)
(https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/20834180)


Shiitake gomba
(Lentinula edodes)

  • elsősorban Japánban és Kínában elterjedt, gyógymódként a lentinán hatóanyagát használják, emellett igen finom fokhagymás, fűszeres ízvilágú gomba.
    Jótékony hatásai kiemelkedőek, hiszen a gomba igen gazdag tápanyagokban,
  • az egyik leghatékonyabb természetes immunerősítőként ismert,
  • magas a tápértéke, bővelkedik: esszenciális aminosavakban, ásványi anyagokban –kálium, kalcium, magnézium, mangán, réz, cink, vas−, vitaminokban –elsősorban B-vitamin csoport−, valamint ergoszterinben, ami a D2-vitamin előanyaga (provitamin).

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/25866155
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/6225393


Pecsétviaszgomba
(Ganoderma lucidum)

  • Kína és a Távol-Kelet legendás gombája a pecsétviaszgomba, a Ganoderma lucidum. Ezt a gombát ősidők óta ismerik a keleti kultúrákban. Kínában a gombát közel 2000 év óta ismerik és a gyógyhatásáért hasznosítják. A halhatatlanság gombájaként tisztelik.
  • számos kutató számol be gyógyhatásáról, és alkalmazhatóságáról. Mindenekelőtt kiemelik az immunerősítő hatását, emellett hasznos a magas vérnyomás ellen, alkalmazzák vesegyulladás, asztma, gyomorbántalmak ellen is. Legújabb kutatások szerint szerepe lehet a rákos, és AIDS-es betegségek kezelésében is.


Wang SY, Hsu ML, Hsu HC, Tzeng CH, Lee SS, Shiao MS, et al. A Ganoderma lucidum tumorellenes hatását az aktivált makrofágokból és a T-limfocitákból felszabaduló citokinek közvetítik. Int J Cancer. 1997; 70 (6): 699-705. PMID: 9096652.


Miben segíthet a gombában lévő poliszacharid?

  • egész szervezetre hatással van! Emiatt a gomba preventív jellege fontos!
  • immunrendszert aktivizáló hatású, ami a rákos megbetegedések kemoterápiás kezelése során fellépő mellékhatások enyhítésében is fontos lehet!
  • a poliszacharidoknak antivirális hatásuk is van, valamint vérnyomás- vércukor- és koleszterinszint szabályozó hatással is rendelkeznek.

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC1160565/
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/16398597
https://www.researchgate.net/publication/225305254_Ganoderma_Lucidum_Reishi_mushroom_for_cancer_treatment


Összefoglalva
tehát a gyógyító hatású gombák szervezetünk immunrendszerének javításában vállalnak szerepet. Megkötik a méreganyagokat és kiürítik azokat, vitaminokkal (B,D,C és K), ásványi anyagokkal (mint réz, vas, jód, cink, szelén) aminosavakkal és nyomelemekkel töltik fel szervezetünket.


Felmerülhet az a kérdés, mindenki fogyaszthatja a gyógygombákat?

  • terhesség és szoptatás alatt nem javasolt gyógygomba fogyasztása, mivel erre kutatások nem állnak rendelkezésre.
  • véralvadásgátlót (SYNCUMAR, Warfarin), immunszupresszánst szedőknek nem javasolt szedése!
  • kemoterápia, sugárkezelés alatt orvosi javaslattal fogyasztható!
  • aki allergiás a gombára, gombaspórára nem javasolt a fogyasztása!
  • esetleges mellékhatások: ritkán bőrirritáció, emésztési panaszok előfordulhatnak elő.


Gyógygombák – élelmiszerek/étrend-kiegészítők!

  • A gyógyhatású gombák, mint élelmiszerek/ táplálék-kiegészítők vannak jelen, nem helyettesítik a megfelelő egészségtudatos táplálkozást!
  • Jelen információk csak tájékoztató jellegűek! A gyógygomba nem gyógyszer, használata nem helyettesíti az orvosi terápiát, maximum kiegészítheti azt!
  • Figyelem! Ez a cikk tájékoztatási célt szolgál. Az információk nem helyettesítik az orvosi terápiát, nem alkalmasak betegségek diagnosztizálására, gyógyításra, betegségek kezelésére. A hivatkozott forrásirodalom-, népi gyógyászati megfigyelések-, valamint mások által publikálásra került vizsgálati eredmények, leírások alapján került összeállításra. A cikkben található információk, leírások nem helyettesítik szakember véleményét! Minden esetben forduljon szakorvoshoz betegség esetén!


A cikket összeállította Szondiné Tóth Ágnes agrármérnök

honlap: www.nyirlaska.hu


Kapcsolat

Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum

Paktumiroda elérhetőségei:

4400 Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. szám 1. emelet

Megközelítés

Nagyításhoz kattintson a képre!
esza