Helyitermékek Nyíregyháza

Egész télen féltjük a méheket. Alig várjuk, hogy elmúljon a hideg idő és a tavaszi napsütés hatására mozgolódni kezdjenek a családok. Az idén már február 18-án beállítottam az itatót. Tettem ezt azért, mert minél közelebbről viszi a vízhordó méh a vizet annál nagyobb az esélye, hogy nem szolgálatteljesítés közben veszti életét. A hűvösebb időben is szükségük van a fiasítás neveléséhez vízre. Ráadásul a kaptár belsejében a fiasítás környezetében 35 c hőmérsékletet kell tartaniuk. A benti melegből a kinti 10 C fokba való kirepüléskor és a hideg víz magához vételekor sok méhecske ledermed és már nincs ereje visszatérni a kaptárba. A természet azonban ébred, egyre több virág nyílik és ad terített asztalt a nektár és virágporgyűjtésre kirendelt dolgozóknak. A mogyoró, az árvacsalán, a pitypang, a fűz mind-mind segíti a méhcsalád fejlődését. Az egyre nagyobb számban nyíló gyümölcsfák is segítik a sok éhes száj jól lakatását. Hiszen ha ekkor a kaptárba nézünk, már 4 - kereten is kiterjedt fiasítást ápol a család. Az idő telik a természetben megy minden a maga útján. A szántóföldi növények is erősödnek a méhek meg csak dolgoznak töretlenül. Nincs szombat, nincs vasárnap csak a kinti időjárás változása korlátozza őket. Ha nagy szél van vagy 10 C fok alatti a hőmérséklet, akkor nem mennek ki a kaptárból. Ilyen viszontagságokkal teli napokkal érkezünk el április 24-e tájékára. Ilyenkorra lezajlik az egyeztetés a termőföld művelőjével. Ideális esetben elvégzik az aktuális növényvédelmi munkákat és a megbeszélt helyre utaztatjuk az állományt. Az indulás előtt szükséges méhegészségügyi vizsgálaton is át esik a csapat.
Ekkor már nagyon izgulok, hiszen az útra fel kell készülni. Minden felszerelésnek ott kell lennie és jól kell működnie. A technikának és az embernek hiba nélkül, összehangoltan kell dolgoznia. Hiszen a mi kis jószágaink csupa félelemben élik meg ezt az estét. Gondoljunk csak bele! A nyugodt hétköznapok után jön egy este, amikor minden más lesz. Hirtelen bezáródik a kaptár kijárója. (A levegő beáramlásáról másképpen gondoskodunk.) Koppanások, súrlódások után hosszú rázkódásokkal teli út végén a rémületben lévő állomány megérkezik a vándor helyre. És kezdődik minden elölről. Koppanások, súrlódások és végül mikor minden elcsendesedik a sötétben, egyszer csak megnyílik a megszokott kaptár kijáró. A hűvös időben a menetszéltől amúgy is összehúzódott fiasítását melegítő család csak lassan mozdul. A másnap reggeli látvány azért mindenért kárpótolja őket. A repce illata már hajnaltól izgalomba tartja a méheket. A reggeli melegedés után első dolguk a hellyel megismerkedni. Folyamatos repülés közben arccal a kijáró felé röpködve memorizálják a nap és a kaptár bejárat helyzetét. Ezután a tanulás után a kutató méhek felderítik a legelőt. Megkezdik fáradhatatlan gyűjtő munkájukat.

Az éjszakai munkától megfáradt méhész kis pihenés után már más nap alig várja, hogy újra simogató szemmel végig nézzen a kaptár soron. Kutató tekintettel figyeli a kijárókat. Rendben van e minden? Nem történt e fulladás a bezártság alatt? Nem hordanak - e ki a benti munkások megfázott, elpusztult álcákat? Ha nincs gond, hálásan gondol vissza az előző estére. Örül, hogy baj nélkül tudta bőséges legelőre vinni méheit.

Kapcsolat

Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum

Paktumiroda elérhetőségei:

4400 Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. szám 1. emelet

Megközelítés

Nagyításhoz kattintson a képre!
esza