Helyitermékek Nyíregyháza

Keresés

Fehér Mihály kosárfonó

Névjegy
Térkép
Bemutatkozás

Fehér Mihály kosárfonó,

  • Bemutatkozás:

    A nevem Fehér Mihály. 1956-ban születtem Fehérgyarmaton. Fiatal koromban édesapámtól tanultam meg a hántolatlan fűzvesszőből készített különféle gazdasági kosarak készítését. Az ehhez szükséges jó minőségű alapanyagokat, a szülővárosom környékén lévő fűztelep adta. Életutamat a katonaságnál folytattam, mint hivatásos katona. Nyugállományba vonulásom után kerültem kapcsolatba a Népművészeti Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tagjaival. Az egyesület elnökétől megtudtam, hogy nincs kosárfonó mester ebben a térségben. Ekkor döntöttem úgy, hogy az édesapámtól tanultakat a továbbiakban szakképzési úton sajátítom el.  2006. szeptemberétől beiratkoztam a Nádudvaron működő Népi Kismesterségek, Szolgáltató mesterségek Szakiskolájába, kosárfonó és fonottbútor készítő szakképzésére. Ezzel egyidőben apróbb munkáimat már beadtam az egyesület szervezésében zsűrizésre, ahol több tárggyal is "A" és "B" kategóriás minősítést kaptam. Az iskolát 2008-ban sikeres (jeles) szakvizsgával befejeztem. A közben eltelt idő sem múlt el tétlenül. Öröm számomra, hogy az általam tervezett és készített munkák sikert aratnak Magyarországon és külföldön (Szlovákia, Románia) egyaránt. A Népművészeti egyesület tagjaként részt veszek városi, megyei és testvérvárosi, valamint más megyei egyesületek szervezésében tartott városi és falunapokon. Különféle népművészeti vásárokban, programokon, szakmai bemutatókon és a fővárosban tartott Mesterségek ünnepén, ahol Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza város kosárfonó szakágát képviselem nagy sikerrel. E mesterség széles területen képviseli a kosárfonást, amely szinte minden területére készítettem zsűrizett tárgyakat (különféle kosarakat, lakásdíszítő munkákat, gyermekjátékokat, kenyeres kosarakat, ládákat, ágynemű és szennyes ruhatárolókat stb.). A sok munkának 2008.06.12-én lett meg igazán a gyümölcse, mert e nappal kezdődően a Népi Iparművész címet viselhetem.

    Termelő:

    Kategória:
    képzőművészeti, kézműves termékek (kerámia, cserép, hímzés, bőr, gyertya, ötvös, textil, nemez, szőttes, vesszőtermékek, fa, fém, zománc, csipke, kovácsoltvas, tojás, üveg, zsineg, kötél stb.)

    Termék neve:
    A kosárfonó iparban előforduló termékek, és kívánság szerint .

    Típusa:
    Kézműves remek termékek,amelyek a természetbe kerülve nem károsítják azt ,így bio termék.

    Kiszerelése:
    Amerikai fűz értékesítése hántolatlan, főzött hántolt, osztályozott nagyobb tételű kiszolgálása (100-kg-tól)

    Termék múltja:
    2006 óta a termékeimet a NIT (Népi Iparművészeti Tanács) bíráló bizottsága döntései alapján,már elértem a "Népi Iparművész" kategóriát.

    Szolgáltató:

    Kategória:
    Termelői szolgáltatás (faipar, élelmiszeripar, textilipar, ruhaipar, papíripar, kézműipar, vegyipar, építőipar, feldolgozóipar

    Szolgáltatás neve:
    Kosárfonó fűz feldolgozása értékesítése. (kb. 4 hektár területen)

    Típusa:
    Amerikai fűz értékesítése hántolatlan, főzött hántolt, osztályozott nagyobb tételű kiszolgálása /100-kg,-tól /

    Kiszerelése:
    Amerikai fűz értékesítése hántolatlan, főzött hántolt, osztályozott nagyobb tételű kiszolgálása (100-kg-tól)

    Előállítás technológiája:
    2006 óta a termékeimet a NIT (Népi Iparművészeti Tanács) bíráló bizottsága döntései alapján,már elértem a "Népi Iparművész" kategóriát.

Galéria

Kapcsolat

Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum

Paktumiroda elérhetőségei:

4400 Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. szám 1. emelet

Megközelítés

Nagyításhoz kattintson a képre!
esza