Helyitermékek Nyíregyháza

Kétségtelen, hogy az utóbbi években a levendula lett az egyik legközkedveltebb növényünk. A tihanyi levendulás a legismertebb, innen indult az első Levendula Fesztivál, de azóta a kezdeményezés az egész országban elterjedt. A Nyíregyháza közeli Ferenctanyán például 4000 tő francia levendula várta két hétvégén át a szüretelni vágyókat. A Kert nevű hely sikere pedig nemcsak a látogatói számában mérhető, hiszen a szavazatok alapján jelenleg dobogós a legszebb hazai levendulamezők versenyén.

Most, hogy lassan vége a 2021-es levendulaszezonnak, nincs más hátra, mint eldönteni: melyik volt a legszebb, legérdekesebb csodahely? A csodahelyek.hu weboldal összegyűjtötte egy térképre az összes hazai levendulás kertet, ahol szüretelni lehet vagy lehetett.

KERESIK A KEDVENCET

Közel 90 hazai kert gyűlt össze, vannak közöttük nagyméretű, rendkívül népszerű kertek és kisebb, családi gazdaságok is. Ezek közül szeretnék kiválasztani a legszebbet is, így szavazást indítottak, melyik levendulás kert lett az idei kedvenc! A végeredményt július 30-án teszik közzé a Facebook-oldalon, annyit azonban már nyilvánosságra hoztak, hogy a július 19-i állás szerint a TOP 3 hazai levendulamező: @Tisza-tavi Levendulás, a Smaragdfarm és a Nyíregyháza közeli „A Kert” is, ahol közel egyhektáros területen 4000 tő francia levendula várta a szüretelőket.

FÉLEZER LÁTOGATÓ

– Az idei évben két hétvégén zajlott a szüret, a négy napon közel 500 látogatónk volt – mondta el megkeresésünkre Török-Bolek Tünde, A Kert tulajdonosa. – Nagyon pozitívak voltak a visszajelzések, és azt tapasztaltuk, hogy a vendégeink nagy része már nemcsak levendulát jött szedni, hanem piknikezni, pihenni, kikapcsolódni is, ami A Kert legnagyobb célja. Sokaknak egész napos program lett a levendulaszüret, aminek én nagyon örülök. Jó érzés volt, hogy távozáskor azt kérdezték, mikor lesz a következő rendezvényünk. Mi már tervezzük az újabb szüretet a levendula másodvirágzásakor. Úgy érzem, hogy a rengeteg munka lassan beérik, és egy-két éven belül Nyíregyháza legismertebb közösségi kertje lehetünk.

Bár a legfrissebb adatok szerint A Kert ott van a TOP 3-ban, a versenynek még nincs vége, továbbra is várják a szavazatokat.

Szavazni a csodahelyek.hu oldalon lehet!

Forrás: https://www.nyiregyhaza.hu/post/csodahelyek-a-kert-ott-van-a-legszebb-hazai-levendulamezok-top-3-as-listajan-2021-07-22

Kapcsolat

Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum

Paktumiroda elérhetőségei:

4400 Nyíregyháza, Zrínyi Ilona utca 3-5. szám 1. emelet

Megközelítés

Nagyításhoz kattintson a képre!
esza